Kezdőlapra

E.S.A.

Az Európai Űrügynökség (angolul European Space Agency, ESA) egy kormányközi szervezet, mely a világűr felderítésével és felhasználásával foglalkozik. Központja Franciaországban, Párizsban van. Több mint 2100 alkalmazottja van, költségvetése 2003-ban 2,7 milliárd euró, 2010-ben pedig 3,7 milliárd euró volt. Utóbbinak mintegy 20%-a az Európai Unió hozzájárulása a közös programok finanszírozásához.

Az ESA rakétáit (Ariane, Vega) Francia Guyana-ból, Kourouból indítják, amelyet azért választottak, mert közel található az Egyenlítőhöz. Ez azért fontos, mert a Föld forgása következtében az Egyenlítőn a legnagyobb a kerületi sebesség, tehát ha megfelelő (keleti) irányba indítjuk a rakétát, akkor kevesebb üzemanyag szükséges a felbocsátáshoz.

A ESA 1985-ben hirdette meg első kutatási programját, a Horizon 2000-et, melynek keretében több űrszondát és csillagászati műholdat is indítottak. A következő a 2002-ben meghirdetett Aurora-program, melynek célja már az, hogy a 2030-as évek elejére európai űrhajósok szálljanak le a Marsra.

Az ESA tizenöt eredeti tagállama: Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország.

1979. január 1. óta Kanada az ESA együttműködő állama. Részt vesz a döntéshozásban és a programokban. Kanadai vállalatok pályázhatnak és elnyerhetnek szerződéseket az ESA-tól.

Ausztria és Norvégia 1986-ban csatlakozott az ESA-hoz, Finnország 1995-ben, Portugália 2000-ben, Luxemburg és Görögország 2004-ben írta alá a belépési szerződést, 2005 decemberében lettek az ESA teljes jogú tagjai. Őket Csehország követte, a belépési szerződés 2008. július 8-ai aláírása után november 12-én lett az ESA 18. tagja.Románia 2011. január 20-án írta alá a csatlakozási szerződést.


Évekig tartó egyeztetések után a 2015. február 24-én Budapesten, a Művészetek Palotájában aláírt csatlakozási szerződéssel Magyarország is az ESA teljes jogú tagjává vált.

A weboldal üzemeltetője: www.siraly.eu ---- MŰREPÜLÉS | SÉTAREPÜLÉS | ÉLMÉNYREPÜLÉS